Az Erzsébet királynő és családja életét feldolgozó The Crown 6. évadjának 4-5. epizódja tárja elénk Vilmos herceg gyászát édesanyja, Diana elveszítése nyomán. (Most nem célom abból a szempontból foglalkozni a kérdéssel, hogy vajon Vilmos tényleg így élte-e meg a történteket.) A film nagyon szépen mutat be néhány pótcselekvést avagy – gyászfeldolgozásban használatos kifejezéssel – átmeneti energiafelszabadító viselkedést, amelyeket Vilmos azért alkalmaz, hogy elterelje figyelmét a fájdalmáról. Azért „átmenetiek” ezek, mert csak arra az átmeneti időre segítenek, amíg csináljuk őket. Amint abbahagyjuk, visszasüppedünk a fájdalomba. Diana halála után Vilmos is belehajszolja magát a tanulásba és az edzésbe, amelyekben kiemelkedően teljesít, ám pihenőidőben magába fordul. Fontos leszögezni, hogy nem baj, hogy ilyen pótcselekvésekhez folyamodunk, de jó tudni, hogy önmagukban ezek nem fogják megoldani a veszteségeink érzelmi feldolgozását, mint ahogy Vilmos életében sem.

A film zseniálisan mutatja be azt az érzelmi hullámvasutat is, amelyre gyászolóként felülhetünk szerettünk elvesztése után. Érzelmi hullámvasút, mert felülünk rá, de mintha nem mi irányítanánk a sebességét, az irányát, az érzelmi hullámok amplitudóját. Vilmos is befordul, szomorúsága olykor közönnyel, elérzéstelenedéssel vegyül. Sír. Azután nem sír, csak túlél. Máskor hatalmas indulatok szakadnak fel belőle. Haragszik. Először azt gondolja, másra, de nagyapja segít tükörbe néznie, hogy belássa: Vilmos saját édesanyjára is haragszik azért, amiért meghalt. Tudom, hogy ez így leírva most furcsának tűnhet, de a feldolgozás során kifejezetten hangsúlyt fektetünk arra, hogy ki merjük mondani magunkról, ha ez így van, és meg tudjuk bocsátani szerettünknek, hogy itthagyott minket. Vilmos ezen a pontos tudta kimondani saját érzelmi igazságát.

Mindaz, amit érez Vilmos, teljesen normális, és a gyász, a gyászfeldolgozás, a gyászmunka természetes része. A filmben ilyen Vilmos gyásza. A gyászfeldolgozás során tiszteletben tartjuk egymás gyászát, és nem hasonlítjuk össze a sajátunkkal vagy másokéval. Sosem mondjuk azt, hogy „tudom, mit érzel”. Csak azt mondjuk: „nem tudom pontosan, mit érzel. Csak arra emlékszem, én hogy éreztem magam, amikor engem ért hasonló veszteség.”

A kép forrása: eonline.com

További olvasnivaló:

Eleanor Coppola: Szeretet szeretet szeretet (filmajánló)

Eleanor Coppola: Szeretet szeretet szeretet (filmajánló)

Eleanor Coppola rendező Szeretet szeretet szeretet című filmje három rövidfilmben mutatja be a szeretet három különböző arcát. Elgondolkodtató és szép mindhárom. Gyászfeldolgozás módszer specialistaként én most a harmadik rövidfilmről írnék, amelyben egy felnőtt...

bővebben
Emlékezem… a perinatális gyász világnapján

Emlékezem… a perinatális gyász világnapján

Október 15-én, a perinatális gyász világnapján emlékezem... Emlékszem, hogy milyen volt évekig havonta megsiratni a vérzésemet Emlékszem, hogy milyen megalázó és tehetetlen érzés volt, amikor a környezetemben csak úgy "potyogtak" a babák Emlékszem, hogy nem bírtam a...

bővebben
A gyász okozta magányról és a halmozódó veszteségeinkről

A gyász okozta magányról és a halmozódó veszteségeinkről

Tisza Kata: Egyedül című könyve legelső soraiban szívbemarkolóan fogalmazza meg mindazt, amit átél egy párját elveszítő, élete vége felé tartó ember; hogyan próbálja meg feldolgozni azt, hogy nincsen többé, akivel megoszthatja az életét. Kiüresedés, közömbösség. A...

bővebben