Mezey Eszter

Mentálhigiénés szakember

Gyász- és veszteség-
feldolgozás

TÁnc- és
művészetterápia

Gyász- és veszteség-
feldolgozás

Tánc- és
művészetterápia

Mezey Eszter tánc- és művészetterapeuta

Az én történetem

A múltban több olyan veszteség ért, amely egy különleges, mindössze hét alkalmas program, a Gyászfeldolgozás Módszer® felé terelte a figyelmemet: fel kellett dolgoznom halálesetet a családban, munkahelyem elveszítését és kislányunk fogantatásáért is erőteljesen küzdöttünk, túltéve magunkat több év sikertelen próbálkozáson. Magamnak lelkileg is kárt okozva testi tüneteim lettek. A Gyászfeldolgozás Módszer® elvégzése után új szemmel láttam rá mindazokra a dolgokra, amelyek fájdalmat okoztak, és az önsegítő cselekvésprogram elvégzése jelentős átalakulást hozott az életemben. A testi tüneteimmel is meg tudtam küzdeni, képes lettem visszavenni az irányítást, új életerőre kaptam. Magam sem gondoltam volna, hogy ekkora szükségem volt erre a felszabadulásra! Ezt a módszert sajátélményben is megtapasztalva specialistaként tudok segíteni a megélt veszteségek feldolgozásában.

Hogyan és miben tudok segíteni?

Gyász- és veszteségfeldolgozás

A gyász érzésén és folyamatán nem csak akkor megyünk át, ha egy szeretett személyt veszítünk el. Gyászreakciót válthat ki az egészségünk megromlása, költözés, válás, szakítás, háziállat elvesztése vagy akár az is, ha egy álmot vagy reményt, érzést vagy kapcsolódást veszítünk el. A gyászfeldolgozás módszer® segítségével hatékonyan küzdhetünk meg a minket ért veszteségekkel. Élettel telibbek lehetünk, javulhat az alvásunk, csökkenhet szorongásunk és testi tüneteink – akkor is, ha nem mostanában, hanem régebben éltünk át veszteséget.

veszteség és gyászfeldolgozás
integrált tánc- és művészetterápia

Tánc- és művészetterápia

Az integrált kifejezés- és táncterápia (IKT) segítségével saját testi élményeink és mozgásunk, a belőlünk fakadó természetes tánc segítségével ismerhetjük meg mélyebben önmagunkat. A tánc fogalmát tágabban értelmezzük: mindenféle belőlünk fakadó, minket megmutató mozgás tánccá válik az értő figyelem tükrében. Mindezen túl művészetterápiás elemekkel is dolgozunk, így testi élményeinkhez és mozgásunkhoz rajz, festés, montázs- és kollázskészítés, hangadás, vers- és meseírás, színházi önkifejezés is kapcsolódik.

Aktuális események

8 hetes gyászfeldolgozó csoport Szegeden

8 hetes gyászfeldolgozó csoport Szegeden

2024. február 12. hétfő 18:00 Szeged
Két hónapig tartó gyász- és veszteségfeldolgozó folyamatra hívlak, amelyben gyászodban társakra lelhetsz. A gyászcsoporttól megértést, elfogadást és szeretetet kapva, egy önsegítő cselekvésprogram lépésein végighaladva nyílik lehetőséged arra, hogy megküzdj a Téged ért veszteségekkel.

bővebben
Online előadás a gyászról és a gyászfeldolgozásról

Online előadás a gyászról és a gyászfeldolgozásról

2024. február 9. péntek 14:30 online
A karácsonyi ünnepek közeledtével még fokozottabban élhetjük meg szerettünk hiányát. Szeretnék ebben a lelkileg nehéz időszakban támogatást nyújtani azoknak, akik most gyászolnak, és akiknek most még nehezebb.

bővebben
Tájékoztató előadás a gyászról és a gyászfeldolgozásról

Tájékoztató előadás a gyászról és a gyászfeldolgozásról

2024. február 5. hétfő 18:00 (Szeged)
Ha érdekel a téma, és szeretnél többet tudni a gyászról és a gyászfeldolgozásról, szeretettel várlak az előadásomon, amelyen hasznos információk hangzanak el, és a résztvevők a kérdéseiket is feltehetik. Én pedig szívemből vagyok ott, hogy ezzel is hozzájáruljak a folyamathoz, ami a megkönnyebbüléshez vezet.

bővebben
gyász- és veszteségfeldolgozás Szegeden

Gyászfeldolgozás Módszer® egyéni alkalmak

Folyamatosan, igény szerint.

 

Vélemények

Eszter olyan veszteségem feldolgozásán kísért végig, ami sokkal erősebben hatott rám, mint sem azt a folyamat elején hittem. Már az első alkalomtól kezdve éreztem, hogy mélyen megért és támogató módon együtt érez velem, „lát engem”. A folyamat során felmerülő „előre nem várt” fordulatokra is úgy reagált, hogy végig éreztem, hogy szükség esetén támaszkodhatom rá. Magam is segítő foglalkozású révén van rálátásom arra, hogy mennyire vegyesek az ezen a területen működő szakemberek kvalitásai. Esztert kifejezetten magas kvalitásúnak érzékeltem, így jó szívvel ajánlom.

Sándor

Gyászfeldolgozás Módszer® Egyéni Program résztvevő

Eszterrel személy szerint nagyon jó volt együtt dolgozni a gyászfeldolgozás módszer egyéni programjának keretein belül. Finoman és őszinte együttérzéssel beszélgetett velem. Soha nem tolakodóan viselkedett, inkább megnyugtatólag, tele megértéssel. 

A hét alkalom végére sikerült a folyamatos sírás állapotából kikerülnöm, most már tudok a családom többi tagjával is értelmesen kommunikálni. Eljutottam oda, hogy tudom folytatni az életemet, és tudok beszélni az emberekkel. A hét alkalmas gyászfeldolgozási folyamat során rájöttem, hogy minden gyász más, ahogy mások az emberek is. A sémák nem segítenek, inkább ártanak.

Magda

Gyászfeldolgozás Módszer® egyéni program résztvevő

Hihetetlenül jó érzés volt megtapasztalni a támogató csoport, közösség erejét és szeretetét. A személyiségfejlődésemet egy teljesen új szemszögből láthattam, tapasztalhattam meg. A mozgáson és az alkotáson keresztül igazán befelé figyelhettem, így rengeteg kérdésre kaptam meg a választ. Kapcsolódásokon keresztül pedig mások tükröztek vissza, így itt is más perspektívából éltem át a fejlődésemet.

Azoknak ajánlom, akik kicsit szeretnének igazán minőségi időt eltölteni magukkal, és akik szeretnék megtapasztalni a csoportban gyógyulás és fejlődés igazi erejét.

Lili

táncterápiás csoport résztvevő

Kapcsolatfelvétel

Elérhetőségeim:

Mezey Eszter

+36 30 55 629 55

mezey.eszter@gmail.com

Online vagy személyesen Szegeden