Ma azt a visszajelzést kaptam egy jóbarátomtól, hogy mazochista vagyok, amiért a nyakamba veszem mások fájdalmát. Elgondolkodtam rajta, mert ez még soha nem jutott eszembe. Szívemből szeretem a munkámat, és amikor gyászolókat kísérek, átélem a flow-t. Rád és az érzéseidre összepontosítva teljes figyelmemmel és legjobb énemmel vagyok jelen. Olyankor nem létezik más számomra, csak az itt-és-most. Arra koncentrálok, hogy minél jobban megértselek, megtartsalak, minél többet segíthessek. Nyugodtan támaszkodj rám, nem fogok összeroskadni a gyászodtól! Sőt: megtisztelsz vele, hogy megosztod és megbízol bennem. Hidd el, elbírom. Hidd el, nem viszem haza, nincsenek tőle álmatlan éjszakáim. Boldog vagyok, hogy a munkámnak értelme van: mert Neked támasz, segítség, kísérés, figyelem, empátia. Nekem pedig áramlás az élettel. A gyászkísérés számomra az élet maga.
Mióta napi szinten gyászolókkal dolgozom, a halál lehetősége sokkal közelibbé vált a számomra. Közelibbé, ismerősebbé és megfoghatóbbá. Mintha kevésbé félnék tőle. Mintha értékesebbé tenné a napjaimat az a tudat, hogy a halál bármikor, bárkivel megtörténhet. Velem is. Veled is. A halál nem tabu. A halál nagyon fontos téma, amely átszínezi az életet.
További olvasnivaló:
Mikor fogynak el a könnyek?
Gyakran teszik fel nekem ezt a kérdést. Olyan jó lenne, ha jósnő lennék, és megmondhatnám, hogy erre és erre a napra el fognak fogyni. De ezt nem mondhatom. Gyászfeldolgozás Módszer Specialistaként én is azt vallom, hogy „minden kapcsolat egyedi, ezért minden gyász is...